Itt nem lehetett kifogással élni, hiszen tengernyi időnk volt, és ráadásul jól is esett. Majd' minden kora este, mikor nem jött közbe egy-egy sütögetős összejövetel, Timivel, Julival és a lányokkal bringára pattantunk, és lenyomtunk minimum 8 km-t. Volt olyan napunk, amikor pont a kétszeresét sikerült teljesítenünk, így nagyon büszkék voltunk magunkra. Az erdős-dombos vidéken bizony egymást érték az emelkedők, így jól megdolgoztattuk lábizmainkat. Sokszor előfordult az is, hogy áttekertünk Szlovéniába, az első falu végéig. A bringán ülve gyönyörködtünk a tájban és a szlovén portákban: minden háznál rengeteg virág, rendezett környezet volt jellemző.
Egyik alkalommal hazafelé jövet beláttunk az egyik ház udvarára, ahol éppen disznóvágás zajlott. Egy fél disznó lógott lefelé a magasba akasztott kampóról, egy másik - még egészben - az udvar hátsó részében a pörzsölés szakaszában mereven feküdt egy asztalon. Ez a lányoknak annyira újdonság számba ment, hogy mindannyian odaálltunk a kerítés nélküli udvar bejáratához tátani a szánkat. A háziak észrevették érdeklődésünket és kedvesen beinvitálták kis csapatunkat. Megkínáltak frissítővel és mondták, hogy nyugodtan nézzük csak addig, ameddig kedvünk tartja. A beszélgetés során kiderült, hogy korán sincs még vége a disznóvágásnak: ha ezzel a naggyal végeznek, akkor egy 20 kg-os malaccal zárják a napot. Nekem kicsit szokatlannak tűnt a disznóvágás ideje, hiszen az én nagyszüleim Tolna megyében mindig télidőtájt, kora hajnalban kezdték meg a disznóvágást. De hát ahány ház, annyi szokás! Egy jó félórát töltöttünk ott, majd megköszöntük a szíveslátást és útra keltünk hazafelé. Timi elcsodálkozott a vadidegen emberek kedvességén, hiszen pesti lány létére ilyet nem igen tapasztal. Én viszont a szegény jószágokat – leginkább a sorsára váró kismalacot - sajnáltam, de nagyon. Húsfogyasztó lévén át is villant az agyamon a gondolat, hogy talán nem kéne többet húst enni, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is illant. A hentesnél kimért húsok már annyira „személytelenek”, és különben is, nagyon szeretem a husit, nem csak elkészíteni, de fogyasztani is.
Pompásak voltak ezek a közös bringatúrák, egyetlen hátulütője az volt, hogy pont abban az időszakban rajzottak a szúnyogok, amikor mi bicajoztunk. Megfigyeltük, hogy este 7 és 9 között rengetegen vannak, és szívják a vérünket. Még a TV-ben is hallottuk, hogy Vas megyében az árvíz után itt a szúnyoginvázió… mi sajnos megtapasztaltuk, a szúnyogcsípésektől kétszeresre dagadt a bokánk.
Sportolásunk nem csak a kerékpározásban teljesedett ki, hanem férjem és unokahúgom beálltak a helyben verbuválódott focicsapatba is. Miután mindketten sikerélménnyel zárták az első alkalmat, így ott tartózkodásunk alatt többször is rúgták a bőrt a falubeliekkel, akik korra és nemre való tekintet nélkül egyre többen álltak be a pályára. Ahogy figyeltem a játékot, volt nem egy kissrác, akik zsenge koruk ellenére olyannyira toppon voltak, hogy nem is értem, hogy a nagy csapatok edzői miért nem ilyen kis falukban keresik az utánpótlást csapatuk számára.
Utolsó kommentek