... több okból kifolyólag végre megint Szomorócon lehettünk. Egyrészt már megint eltelt majd' egy hónap, így hiányzott a ház és a környezet; másrészt a hagyományokhoz híven ezen a hétvégén került megrendezésre az őrségi vásár, és mivel tavaly ilyenkor nagyon nagy munkában voltunk és nem tudtuk megnézni, így most úgy terveztük, hogy nem hiányozhat a hétvége programjából. Harmadrészt pedig szombaton volt a "nemzetközi" László-nap, így több ismerősünket összecsődítettük férjem neve napjára.
Medárd jól kitesz magáért - nem elég, hogy az egész hét időjárására az esős idő volt jellemző, de még a hétvégén is zuhogott. Szombaton a hajnali fél 4-es indulást követően fél 8 körül megérkeztünk a házhoz. Megállapítottuk, hogy a fű nem is oly nagy, mint amire számítottunk. Viszont a sok esőzés folytán az agyagos talaj már teljesen felázott, így a kisteherautónkkal nem tudtunk felállni a házhoz, csak fél útig jutottunk. Ez azért volt kellemetlen, mert természetesen szokásunkhoz híven most is jól megpakolva érkeztünk, többek között egy nagy kanapéval. Ahogy megérkeztünk, az eső azonnal rázendített és szinte egész délelőtt zuhogott. Én már az albán konyha remekéhez, a burek elkészítéséhez és az előrepácolt húsok, grillek benti sütéshez készültem elő, amikor Feri barátunk is megérkezett családjával. Ők most Nemesnépről jöttek, egy hétig ott pihentek, mivel a felsőszölnöki házuk nincs még olyan állapotban, hogy birtokba lehessen venni ott tartózkodás céljából.
Az eső nagy nehezen elállt, így kitalálták, hogy menjünk ki a vásárba. Mire a tőlünk 6 km-re lévő Őriszentpéterre kiértünk, már hétágról sütött a napocska. Ez az esős, nyomott idő a vásárra is rányomta bélyegét, de lehet az is, hogy talán az én elvárásaim voltak mások. Én picit csalódtam, hiszen egy ilyen országos kiemelt rendezvény, mint az őrségi vásár, azt gondoltam, hogy csupa kézműves termék lesz kiállítva, a népi (ipar)művészet remekeivel. Természetesen voltak igazi őrségi kézműves termékek, mellettük igen nagyon tetszett a népviseletbe öltözött mezőségi asszonyok egyedi, kézi készítésű termékei is: asztalterítők, ágytakarók, függönyök, falvédők, szőnyegek. Viszont ha én lennék a rendező, én bizonyosan nem adnék engedélyt mindenféle, háznál fellelt lim-lom kirakására, román cipő és kínai ruha, valamint műanyag játék és mindenféle giccses tárgy árusítására. Ezen utóbbi árusok jelenléte kissé zsibvásár jelleget kölcsönzött ennek a tradicionális rendezvénynek.
A vásár megtekintése után hazafelé vettük az útirányt. Mivel az idő egyre szebb és naposabb lett, ezért elkezdtünk kipakolni és készülni a szabadtéri programhoz. Lacám, mint ünnepelt sütötte az általam már előző nap bepácolt husikat, én már előre elkészítettem a görögsalátát, és a burek is készen volt. Közben megérkezett Rafi barátunk is a családjával. Barátainkról azt kell tudni, hogy mindkét családdal való ismeretségünket a világhálónak köszönhetjük. Rafival még 2007-ben sikerült e-mailes kapcsolatba keveredni, majd albániai utunk során Sarandeban ismerkedtünk meg személyesen. Azóta tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó barátaink lettek. Feriék pedig ezen blog kapcsán már az idén „szólítottak” meg az azonos érdeklődésre (Őrség, parasztház) való tekintettel. Miután személyesen is találkoztunk, azóta hetente jönnek-mennek a telefonok, őrségi találkozások.
Közben kedves Béla szomszédunk is tiszteletét tette egy rövid időre szerény kis társaságunkban. Kisvártatva megérkezett másik, általunk nagyon kedvelt szomszédunk is, Sándor a családjával, így teljes lett a csapat.
A délután és este nagyon jó hangulatban telt. Feriéknek sajnos haza kellett indulniuk Pestre, így legelső szállóvendégként Rafiék maradtak. Együtt töltöttük a másnap délelőttöt: reggeli után természetesen velük is megtekintettük a vásári forgatagot, majd azután átautóztunk a házunktól kb. 700 m-re lévő határon Szlovéniába, ahol Domonkosfán (szlovén neve a falunak: DOMANJŠEVCI) meglátogattuk a Szent Márton templomot. Erről a templomról 1258-ban lelhető fel írásos emlék. Stílusát tekintve igen jelentős román-kori műemlék.
Mivel Rafiék eddig csak egyetlenegyszer jártak a környéken (amikor megvettük a házat, nálunk), így megmutattuk nekik a veleméri templomot. A veleméri Árpád-korabéli műemlékről már előzőleg írtam a blogban. Én személy szerint nagyon kedvelem ezeket a nagyon régi templomokat, a kedvenc stílusom a román és a gótika. (Nem véletlen az sem, hogy három évvel ezelőtti főiskolai szakdolgozati témám "A gótikus építészet Magyarországon" címet viselte.) Így aztán én reggeltől-estig szívesen el lennék a templomok nézegetésével...
Az időjárás vasárnap sem hazudtolta meg magát, hol esős, hol pedig napos-borús időszakok váltották egymást. Rafiék a legnagyobb esőben indultak hazafelé, és mi is elkezdtünk lassan összepakolni, készülni az indulásra. Bízunk abban, hogy amikor legközelebb július 6-án jövünk két hétre, az időjárás sokkal kegyesebb lesz hozzánk.
Utolsó kommentek