Amennyire nehezen jött el az utazás ideje, olyannyira gyorsan teltek szomoróci napjaink. Ez az egy hét szinte semmire nem volt elég, ha csak arra nem, hogy kissé kivonjuk magunkat a munkahelyi légkör fárasztóan ideges hétköznapjaiból. De már ezért is megérte, ugyanis amíg vidéken voltam, gőzerővel megkezdődött a munkahelyem átszervezése. Így amíg én a szomoróci friss levegőt szívtam, addig a kolléganőimet utolérte az átszervezések folytán felszínre kerülő stressz, nyugtalanság és idegesség. Nekem visszajövetelem után csak addig volt picit nehéz, amíg nem tisztázódott, hogy továbbra is biztos az állásom. Viszont új főnök, új kollégák... de én azért az új szervezeti keretek közé is megpróbálok mielőbb beintegrálódni és a munkámat ezentúl is normálisan végezni...

No, ez volt a preambulum.

Megérkezvén Szomorócra, rögtön szemügyre vettem az előző alkalommal elültetett növénykéimet. A szőlőtövek -talán egy kivételével- mind megmaradtak és látszanak már a pici hajtások. Azt figyeltem meg, hogy azon a tájon kissé le van maradva a természet: minden később kezd hajtani. Úgy néztem, hogy a letelepített fenyőfáink is élnek, bár a legutóbbi karácsonyi fenyőnk kicsit kétséges, de türelmesek vagyunk, hátha idő kell neki, amíg összeszedi magát. A mályvabokrokról levágott és eldugott hajtások is gyönyörűen megfogantak. A kecskerágó bokrocskám szemlátomást nagyobb lett, mint volt,  úgy nézem, hogy szeretni fogja azt a vidéket. A fügebokraink közül a nagyobb maradt meg, szárának végén már láttam a barnás-pirosas rügyet. Viszont a fű mindenhol óriási volt! Ráadásul a jól bevált benzines fűnyírónk, amelyet én is tudtam kezelni, tolni, rángatni az előző héten otthon bedöglött. Egész egyszerűen, ahogy a férjem fogalmazott: "kikönyökölt" belőle a motor. Megcsináltatni már nem éri meg, viszont a szomoróci területen nagyon is hiányzik. Hazulra, a 240 nölre vettünk egy pici, elektromos fűnyírót, oda az is elég. De a 2800 nm-en lehetetlen azzal vágni a hepe-hupás talajon a lassan térdig érő füvet. Van egy régi szerkezetünk, egy bizonyos Robi névre keresztelt kapálószerkezet. Ennek van egy fűnyíró-adaptere is, amely igen hasznos lehetne, ha egy picit könnyebb volna az egész gép. Mert a maga 65-70 kilójával, és az 5 és fél lovas motorjával sajnos én nem bírok...  Férjemnek támadt egy zseniális ötlete: tulajdonosai lettünk egy szovjet gyártmányú ZDK típusú motornak. Ez amolyan quad-szerű gépezet, csak kerekeinek száma eggyel kevesebb, szám szerint csak három. Férjem terve az, hogy természetesen miután megtanított rajta motorozni, ez az én járgányom lesz, ott, a szomoróci terepen. A motor után pedig rögzítve lesz a barominehéz fűnyíró, így nekem nem kell mást tennem, csak a telken motorozni le-fel és húzni magam után Robit. No ez az elgondolás tökéletes, csak még finomítani kell a két gépezet összekapcsolásán, és persze nekem is meg kell tanulnom vezetni ezt az ördögi szerkezetet.

Itt az ördögi szerkezet 

A fű nagyobb részét azért sikerült az utolsó nap levágni, mert van egy benzines damilos fűkaszánk is, amellyel egészen bensőséges viszonyt sikerült kialakítanom. A terület elég nagy ahhoz, hogy a fűkaszával vágjuk végig, így férjem besegített a motoros-Robis megoldással. Viszont egyszer csak elfogyott a damilom a fűkaszából. Lacám jött és segített, majd ki szerette volna próbálni, hogy vág-e rendesen. Én meg éppen ott tébláboltam a háta mögött, nem figyelt egyikőnk sem, így amikor berántotta a fűkaszát, az én bal alkaromat sikerült kissé összekaszabolnia. Szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a sérülés, és külsőleg sem volt éppen felemelő látvány, de már egész szépen gyógyul.