Első hetünk időjárása elég érdekesen zajlott: volt, hogy délelőtt úgy tűzött a nap, hogy alig bírtuk, aztán dél körül el kezdtek gyülekezni a felhők és óriási zuhé lett belőle. Aztán volt olyan is, amikor már eleve esőre ébredtünk, de délutánra kivirult; és olyan is akadt, igaz csak egyetlen nap, amikor reggeltől-estig zuhogott. Ez a fajta időjárás jócskán kedvezett a gombatermésnek, hiszen esős idő utáni napsütéses időben rengeteg a pára, így a gombák is gomba-mód szaporodnakJ.
Első napunkon kedves Béla szomszédunk lepett meg bennünket egy szatyor gombával: volt benne vargánya, zöld, illetve kék galambgomba (erre felé csak galambicának nevezik) és akadt benne sárga rókagomba is, aminek őrségi beceneve: nyulica. Mi annyira nem ismerjük a gombákat (illetve én sehogy sem, hiszen a Csiperke az egyetlen, amit ezidáig a boltban felismertem és megvettem), ezért aztán elővettük a nagy gombás könyvünket, leellenőriztük, elolvastuk az említett gombák felismerhetőségét. Na nem mintha nem bíztunk volna Béla szomszéd kiváló gombász szaktudásában, de biztos, ami biztos és ráadásul így nemcsak Timi, de mi is tanultunk belőle. Igaz, született őrségi ember nem szed le rossz gombát, csak a pesti „gyüttment”. Rengeteg gombánk volt: a vargányát és a nyulicát felszeltem és kitettük egy nagy kartonpapírra a tűző napra száradni. Természetesen ezt a naplemente után be kell szállítani a házba, hiszen estére mindig lehűlt a levegő, a gomba meg megszívja magát párával, így lassabban szárad. Egész addig kell szárítani, amíg "zörgős" nem lesz, természetesen többször megforgatva. Fagyasztani nem szeretem a gombát: megszívja magát vízzel és olyan lesz, mint a szivacs, ráadásul elveszti az aromáját is. A galambicákat megtisztítottam és előkészítettem őket másnapra rántott gombának.
Másnap Sándor szomszédunk lepett meg bennünket délutánra egy olyan szabadidős program ötletével, hogy traktorral menjünk az erdőre gombászni. A traktor után felakasztottak egy pótkocsit, és ültünk benne vagy 15-en biztos. Előkerült a butykosból egy kis mézespálinka is, így próbáltuk ellensúlyozni az éppen lehűlt hőmérsékletet. A traktor csak egy darabig vitt bennünket, a gombászós helyet már gyalogosan közelítettük meg. Jártuk az erdőt, már lassan ránk is sötétedett – de csak azért, mert újabb esőfelhők gyülekeztek – és gyűjtöttük a gombát. Érdekes módon már nekünk is jobban rá állt a szemünk a vargányára. A vargánya mellett galambicát és tinorrút is sikerült találnunk, no meg nem kevés őzlábgombát. Timi először nem talált semmit sem, de ahogy meglelte az első gombáját, meg volt a sikerélmény, utána aztán nem győztük pakolni a szatyorba (kosarunk sajnos még nincsen, de hamarosan beszerzek egyet erre a célra). A gombászás befejeztével visszapattantunk a pótkocsira, majd Sándor mindenki szatyrát, kosarát átnézte egyenként és kiválogatta az ehető gombákat.
A héten még Rózsika szomszédasszonytól sikeredett kapnunk egy nagy kosár gombát, abban főleg vargánya volt, majd a következő héten is kaptunk egy kosárral.
Ennek a sok gombának meg is lett az eredménye: gombát ettünk gombával. Volt rántott galambica sült krumplival, tejszínes gombaleves vargányából és nyulicából, tejfölös gombapörkölt galambicából nokedlivel, gombás pizza, rántott őzláb (csak úgy magában) és villásreggelinek gombás-szalonnás rántotta. Ezen felül több befőttes üveggel sikerült megszárítanunk is, amit hazahoztunk magunkkal. A konyhában a szekrény tetejéről áradó illat állandóan emlékeztet a közös gombaszedés kellemes élményére. Aztán én meg is fogadtam, hogy soha többet csiperke… Összehasonlíthatatlanul jobb íze van az erdei gombának, mint a pincében, zsákban termesztett rokonának.
Utolsó kommentek